Gyermek Versenyek
- Tartalom:
- - 2019 május 19.-i Gyermek horgászverseny öszefoglalója:
- - 2017 otkóber 06.-i Gyermek horgászverseny képei:
- - 2017 május 20.-i Gyermek horgászverseny eredményei:
- - 2016 október 07.-i Gyermek horgászverseny eredményei:
- - 2015 október 02.-i Dózsa-Kupa horgászverseny eredményei:
- - 2014 június 06.-i Dózsa-Kupa horgászverseny eredményei:
- - Gyermekrajz verseny 2013. eredményei:
- - 2013 október 04.-i Gyermek horgászverseny eredményei:
- - Október 06.-i Gyermek horgászverseny:
- 2017. október 6-án került megrendezésre a XVI. Dózsa-kupa horgászverseny, melyre a kistérség iskoláiból érkeztek kis horgászok, szám szerint 35. Egyénileg és csapatban is indultak a versenyzők, a legügyesebbek a Kiszombori, a második Földeák, a harmadik pedig Apátfalva csapata lett. Egyéniben az alsósok közül 1. Szappanos Noel és Varga Csaba holtversenyben, 3. Gera Marcell, a felsősök közül pedig 1. Mandák Botond, 2. Varga Levente, 3. Hatvani Rinaldó helyezést ért el. A legjobban szereplők éremmel, ajándékokkal és a Kiszombori SHE által felajánlott a Vályogos tóra szóló ingyenes területi engedély váltására jogosító kuponnal és vizsga lehetőséggel térhettek haza.

A megnyitó.

- Verseny közben.

- Mérlegelés.
A g y ö z t e s e k :




fotók: Tóth János
*
- Május 20.-i Gyermek horgászverseny beszámoló:
2017. május 20-án szombaton rendeztük meg a Vályogos tavon az év első gyerekversenyét ragyogó napsütéses időben. A megmérettetésen 27 résztvevő volt a környező falvakból és városokból. A verseny 2 órás időtartama alatt a legügyesebb versenyző 2315 gramm halat tudott kifogni. A mérlegelésbe minden hal beleszámított, sajnos a pontyok nem voltak étvágyuknál, de nagyszámú keszeget, kárászt, törpeharcsát, bodorkát és küszt sikerült a szákba terelni a gyerekeknek. Ez utóbbiból többen közel 100 darabot is fogtak. Az első három helyezett értékes nyereményekkel távozhatott.
Mindenkinek köszönjük a részvételt, legközelebb találkozunk.

A résztvevők egy csoportja a "hívatalos ügyek" intézése közben.

A megnyitó.

Az egyik résztvevő és segítsége.

Voltak néhányan a gáton is.
fotók: Tóth János
| E r e d m é n y e k: | ||||
| Ssz. | Hhely | Név: | Súly: | |
| 1. | 1 | R á c z Noel | 2315 | |
| 2. | 11 | B ú v á r Petra Anna | 1450 | |
| 3. | 30 | N é m e t h Szabolcs | 1310 | |
| 4. | 6 | Szitás Ádám | 1175 | |
| 5. | 4 | Sándor Szilárd | 1100 | |
| 6. | 24 | Szalontai Róbert | 1040 | |
| 7. | 7 | Langó Dániel | 745 | |
| 8. | 15 | Oláh Luca Lili | 370 | |
| 9. | 10 | Varga Csaba Norbert | 365 | |
| 10. | 9 | Kucsora Bence | 260 | |
| 11. | 2 | Furulyás Kristóf | 245 | |
| 12. | 25 | Baróczi Bence | 240 | |
| 13. | 5 | Palusek Gábor | 230 | |
| 14. | 28 | Tóth Máté | 220 | |
| 15. | 18 | Korom Levente | 110 | |
| 16. | 20 | Kócsó László | 100 | |
| 17. | 29 | Benyó Zoltán | 100 | |
| 18. | 13 | Szabó Roland | 70 | |
| 19. | 19 | Pipicz Tibor | 60 | |
| 20. | 22 | Jóni Krisztofer | 50 | |
| 21. | 23 | Sárszegi Balázs Kevin | 40 | |
| 22. | 27 | Varga Mónika Csilla | 40 | |
| 14 | Siska Raul Márk | 0 | ||
| 16 | Restás Krisztián | 0 | ||
| 17 | Baranyi Tamás | 0 | ||
| 21 | Berek Csaba | 0 | ||
| 3 | Katona József | 0 | ||
| Összes kifogott hal: | 11635 | |||
*
- 2016. 10. 07.-én került megrendezésre a Dózsa György Általános Iskola és
- a Kiszombori SHE. közös szervezésében a verseny.

A résztvevők egy csoportja.
- A verseny megnyitója és a sorsolás.

A nagy gáton sok ifjú horgász volt.
- A verseny eredmény hirdetése.

A II. korcsoport helyezettjei.
- Támogatók : Dózsa György általános iskola
- Kiszombori Sporthorgász Egyesület
- Maros Mix B. T.
részletek, eredmények hamarosan......
- 2015. 10. 02.-án került megrendezésre a Dózsa György Általános Iskola és
- a Kiszombori SHE. közös szervezésében a
DÓZSA KUPA HORGÁSZVERSENY
a Vályogos tavon 42 fő általános iskolás tanuló részvételével.

- A résztvevők egy csoportja.

- Akinek nem volt Állami Horgászjegye, annak Sanyi bácsi adott.
- A verseny megnyitója és a sorsolás.

- A gát verseny közben.
- A verseny eredmény hírdetése.
a Horgászverseny hivatalos végeredménye:
|
1 - 4 osztály, I. korcsoport: |
I . Varga Levente 1360g II. Tóth Bojtorján 150g |
|
5 - 8 osztály, II. korcsoport: |
I. Gilingel Patrik 3190g II. Pfaum Gergő 2800g III. Nadobán János 1922g |
| csapat verseny: |
I. Zápor-TÓ 4550g II. Návai Lajos ált.iskola 3200g III. Csanádi Fishing Team 1922g |
- Támogatók : Dózsa György általános iskola
- Kiszombori Sporthorgász Egyesület
- Falusi Turizmus Nonprofit B.T. (Kiszombor)
- Maros Mix B. T.
Minden versenyzőnek gratulálok, örülök, hogy sikeres, eredményes versenyen vehettek részt a tanulók! Találkozzunk jövőre is!
Üdvözlettel : Rónai Ottó verseny és ifjúsági felelős.

- Az első helyezett I. korcsoportban.
- Varga Levente 1360g

- A második helyezett I. korcsoportban.
- Tóth Bojtorján 150g
******************

- Az első helyezett II. korcsoportban.
- Gilingel Patrik 3190g

- A második helyezett II. korcsoportban.
- Pfaum Gergő 2800g

- A harmadik helyezett II. korcsoportban.
- Nadobán János 1922g
*********************

- Az első helyezett csapat.
- Zápor-TÓ 4550g

- A második helyezett csapat.
- Návai Lajos ált.iskola 3200g

- A harmadik helyezett csapat.
- Csanádi Fishing Team 1922g
Egyesületünk K ö s z ö n e t é t fejezi ki mindazoknak, akik szektorbíróként részt vettek, illetve azoknak; -kik közvetve vagy közvetlenül hozzájárultak a VERSENY sikeres lebonyolításához.
2014. 06. 06.-án került megrendezésre a Dózsa György Általános Iskola és
a Kiszombori SHE. közös szervezésében a
DÓZSA KUPA KISTÉRSÉGI HORGÁSZVERSENY
a Vályogos tavon 35 fő általános iskolás tanuló részvételével.
A versenyre a következő iskolák neveztek:
Apátfalva- Dózsa György Általános Iskola
Csanádpalota- Dér István Általános Iskola
Földeák- Návay Lajos Általános Iskola
Makói Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Almási Tagintézmény
Kiszombori Dózsa György Általános Iskola
Diákjaink az alábbi csapatokban indultak:
- Kiszombor "A" csapat: Baranyi János
- Baranyi Norbert
- Baranyi Tamás
- Cseh Dániel
- Kiszombor "B" csapat: Kolompár Márk
- Kolompár Richárd
- Pap Lolita
- Panyor Zsombor

a résztvevők egy csoportja

a sorsolási bizottság

a mérlegelés

a verseny bírái
a Horgászverseny hivatalos végeredménye:
| 1 - 4 osztály: |
1. Petrik Gellért - Kiszombor 2. Tóth Máté - Kiszombor 3. Tóth Tamara - Kiszombor Egyben a "Legeredményesebb leány versenyző" is. |
| 5 - 8 osztály: |
1. Baranyi Norbert - Kiszombor 2. Cseh Dániel - Kiszombor 3. Baranyi János - Kiszombor |
| csapat verseny: |
1. Kiszombori Dózsa György Általános Iskola "A" csapat 2. Kiszombori Dózsa György Általános Iskola "B" csapat
|
|
a legeredményesebb leány versenyző 5 - 8 osztály: |
Pap Lolita - Kiszombor
|

a nyertesek
Gratulálunk a kiszombori diákoknak! Egyben köszönjük a horgász szakkör munkáját! További eredményes versenyzést kívánunk!
Rónai Ottó, verseny- és ifjúsági felelős
R A J Z V E R S E N Y
139 beérkezett pályamű közül az alábbi eredmény született:
- 1. hely : P á s z t o r Anett /4.b

- 2. hely : H o r v á t h Mónika /4.a

- 3. hely : F a r k a s Brigitta /4.a

- 4. hely : S z o k o l Bettina / ? 2.a, nem volt rögzítve

- 5. hely : S á r k ö z i Fanni /6.b

2013 október 04.-én Gyermek Horgászverseny volt.
A végeredmény:
| 1-4 osztály: |
1. Mészáros Tibor 2. Túri Tamás 3. Mandák Botond |
| 5-8 osztály: |
1. Kiss Bence 2. Kovács Luca 3. Kolompár Zoltán |
| csapat verseny: |
1. Szikszai György Általános Iskola, Makó 2. Vörösmarty Mihály Általános Iskola, Szeged 3. Kiszombori Dózsa György Általános Iskola
|
|
a legeredményesebb leány versenyző 1-4 osztály: |
Horváth Mónika
|

a résztvevők egy csoportja
a megnyitó
a sorsolás

az első hal

volt akinek több is sikerült, összesen több mint 8 Kg eredménnyel a gyöztes

volt aki ekkorát fogott























