Gyerekeknek

 

 

 

 

 

 

  • - Október 06.-i Gyermek horgászverseny:

- 2017. október 6-án került megrendezésre a XVI. Dózsa-kupa horgászverseny, melyre a kistérség iskoláiból érkeztek kis horgászok, szám szerint 35. Egyénileg és csapatban is indultak a versenyzők, a legügyesebbek a Kiszombori, a második Földeák, a harmadik pedig Apátfalva csapata lett. Egyéniben az alsósok közül 1. Szappanos Noel és Varga Csaba holtversenyben, 3. Gera Marcell, a felsősök közül pedig 1. Mandák Botond, 2. Varga Levente, 3. Hatvani Rinaldó helyezést ért el. A legjobban szereplők éremmel, ajándékokkal és a Kiszombori SHE által felajánlott a Vályogos tóra szóló ingyenes területi engedély váltására jogosító kuponnal és vizsga lehetőséggel térhettek haza.

  •  

A megnyitó.

 

- Verseny közben.

 

- Mérlegelés.

 

A  g y ö z t e s e k :

 

 

 

 

 

fotók: Tóth János

 

 

 

*

 

- Május 20.-i Gyermek horgászverseny beszámoló:


2017. május 20-án szombaton rendeztük meg a Vályogos tavon az év első gyerekversenyét ragyogó napsütéses időben. A megmérettetésen 27 résztvevő volt a környező falvakból és városokból. A verseny 2 órás időtartama alatt a legügyesebb versenyző 2315 gramm halat tudott kifogni. A mérlegelésbe minden hal beleszámított, sajnos a pontyok nem voltak étvágyuknál, de nagyszámú keszeget, kárászt, törpeharcsát, bodorkát és küszt sikerült a szákba terelni a gyerekeknek. Ez utóbbiból többen közel 100 darabot is fogtak. Az első három helyezett értékes nyereményekkel távozhatott.
Mindenkinek köszönjük a részvételt, legközelebb találkozunk.

 

A résztvevők egy csoportja a "hívatalos ügyek" intézése közben.

 

A megnyitó.

 

Az  egyik résztvevő és segítsége.

 

Voltak néhányan a gáton is.

fotók: Tóth János

 

      E r e d m é n y e k:
   
  Ssz. Hhely Név: Súly:
  1. 1 R á c z  Noel 2315
  2. 11 B ú v á r  Petra Anna 1450
  3. 30 N é m e t h   Szabolcs 1310
  4. 6 Szitás Ádám 1175
  5. 4 Sándor Szilárd 1100
  6. 24 Szalontai Róbert 1040
  7. 7 Langó Dániel 745
  8. 15 Oláh Luca Lili 370
  9. 10 Varga Csaba Norbert 365
  10. 9 Kucsora Bence 260
  11. 2 Furulyás Kristóf 245
  12. 25 Baróczi Bence 240
  13. 5 Palusek Gábor 230
  14. 28 Tóth Máté 220
  15. 18 Korom Levente 110
  16. 20 Kócsó László 100
  17. 29 Benyó Zoltán 100
  18. 13 Szabó Roland 70
  19. 19 Pipicz Tibor 60
  20. 22 Jóni Krisztofer 50
  21. 23 Sárszegi Balázs Kevin 40
  22. 27 Varga Mónika Csilla 40
    14 Siska Raul Márk 0
    16 Restás Krisztián 0
    17 Baranyi Tamás 0
    21 Berek Csaba 0
    3 Katona József 0
  Összes kifogott hal: 11635

 

 

 


 

*

 

 

  • 2016. 10. 07.-én került megrendezésre a Dózsa György Általános Iskola és
  • a Kiszombori SHE. közös szervezésében a verseny.

 

A résztvevők egy csoportja.

 

  • A verseny megnyitója és a sorsolás.

 

A nagy gáton sok ifjú horgász volt.

 

 

  • A verseny eredmény hirdetése.

 

 

A II. korcsoport helyezettjei.

 

  • Támogatók : Dózsa György általános iskola
  •                        Kiszombori Sporthorgász  Egyesület
  •                        Maros Mix B. T.

 

 

részletek, eredmények hamarosan......

 


 

 

  • 2015. 10. 02.-án került megrendezésre a Dózsa György Általános Iskola és
  • a Kiszombori SHE. közös szervezésében a

 DÓZSA KUPA  HORGÁSZVERSENY

a Vályogos tavon 42 fő általános iskolás tanuló részvételével.

 

 

  • A résztvevők egy csoportja.

 

  • Akinek nem volt Állami Horgászjegye, annak Sanyi bácsi adott.

 

  • A verseny megnyitója és a sorsolás.

 

  • A gát verseny közben.

 

  •  
  • A verseny eredmény hírdetése.

 

 

a Horgászverseny hivatalos végeredménye:

1 - 4 osztály,  

 I. korcsoport:

       I . Varga  Levente     1360g

      II.  Tóth   Bojtorján     150g

5 - 8 osztály,

II. korcsoport:

      I.  Gilingel Patrik        3190g

     II.  Pfaum  Gergő        2800g

    III. Nadobán  János     1922g

csapat verseny:

      I.  Zápor-TÓ                    4550g

     II. Návai Lajos ált.iskola    3200g

    III. Csanádi  Fishing Team  1922g

 

 

  • Támogatók : Dózsa György általános iskola
  •                        Kiszombori Sporthorgász  Egyesület
  •                        Falusi Turizmus Nonprofit B.T.  (Kiszombor)
  •                        Maros Mix B. T.


Minden versenyzőnek gratulálok, örülök, hogy sikeres, eredményes versenyen vehettek részt a tanulók! Találkozzunk jövőre is!


Üdvözlettel :  Rónai Ottó verseny és ifjúsági felelős.

 

 

  • Az első helyezett I. korcsoportban.
  • Varga  Levente  1360g

 

  • A második helyezett I. korcsoportban.
  • Tóth   Bojtorján    150g

******************

 

  • Az első helyezett II. korcsoportban.
  • Gilingel Patrik   3190g

 

  • A második helyezett II. korcsoportban.
  • Pfaum  Gergő  2800g

 

  • A harmadik helyezett II. korcsoportban.
  • Nadobán  János  1922g

*********************

 

  • Az első helyezett csapat.
  • Zápor-TÓ  4550g

 

  • A második helyezett csapat.
  • Návai Lajos ált.iskola   3200g

 

  • A harmadik helyezett csapat.
  • Csanádi  Fishing Team  1922g

 

 

Egyesületünk  K ö s z ö n e t é t  fejezi ki mindazoknak, akik szektorbíróként részt vettek, illetve azoknak; -kik közvetve vagy közvetlenül hozzájárultak a VERSENY sikeres lebonyolításához.

 

 


 

 

2014. 06. 06.-án került megrendezésre a Dózsa György Általános Iskola és

a Kiszombori SHE. közös szervezésében a

 DÓZSA KUPA   KISTÉRSÉGI  HORGÁSZVERSENY

a Vályogos tavon 35 fő általános iskolás tanuló részvételével.

 


A versenyre a következő iskolák neveztek:

Apátfalva- Dózsa György Általános Iskola

Csanádpalota- Dér István Általános Iskola

Földeák- Návay Lajos Általános Iskola

Makói Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Almási Tagintézmény

Kiszombori Dózsa György Általános Iskola

 

 

Diákjaink az alábbi csapatokban indultak:

  • Kiszombor "A" csapat:   Baranyi János
  •                                      Baranyi Norbert
  •                                      Baranyi Tamás
  •                                      Cseh     Dániel
  •  
  • Kiszombor "B" csapat:    Kolompár Márk
  •                                       Kolompár Richárd
  •                                       Pap Lolita
  •                                       Panyor Zsombor

 

a résztvevők egy csoportja

 

 

a sorsolási bizottság

 

 

 

a mérlegelés

 

 

 

a verseny bírái

 

 

a Horgászverseny hivatalos végeredménye:

1 - 4 osztály:

 

   1.  Petrik Gellért - Kiszombor

   2.  Tóth Máté - Kiszombor

   3.  Tóth Tamara - Kiszombor

        Egyben a "Legeredményesebb leány versenyző" is.

5 - 8 osztály:

 

   1.  Baranyi Norbert - Kiszombor

   2.  Cseh Dániel - Kiszombor

   3.  Baranyi János - Kiszombor

csapat verseny:

 

   1.  Kiszombori Dózsa György Általános Iskola "A" csapat

   2.  Kiszombori Dózsa György Általános Iskola "B" csapat

 

a legeredményesebb leány versenyző

5 - 8 osztály:

 

    Pap Lolita - Kiszombor

  

 

 

a nyertesek

 

Gratulálunk a kiszombori diákoknak! Egyben köszönjük a horgász szakkör munkáját! További eredményes versenyzést kívánunk!

 Rónai Ottó,  verseny- és ifjúsági felelős

 

 


 

 

R A J Z   V E R S E N Y

139 beérkezett pályamű közül az alábbi eredmény született:

 

 

  •                     1. hely : P á s z t o r    Anett   /4.b

  •  
  •                     2. hely : H o r v á t h   Mónika  /4.a

 

  •                     3. hely : F a r k a s   Brigitta  /4.a

 

  •                     4. hely : S z o k o l   Bettina   / ? 2.a,  nem volt rögzítve

 

  •                     5. hely : S á r k ö z i  Fanni   /6.b

 

 

 

2013 október 04.-én  Gyermek Horgászverseny volt.

A végeredmény:

1-4 osztály:

 

   1.  Mészáros Tibor

   2.  Túri  Tamás

   3.  Mandák  Botond

5-8 osztály:

 

   1.  Kiss Bence

   2.  Kovács Luca

   3.  Kolompár Zoltán

csapat verseny:

 

   1.  Szikszai György Általános Iskola,  Makó

   2.  Vörösmarty Mihály Általános Iskola, Szeged

   3.  Kiszombori Dózsa György Általános Iskola

 

a legeredményesebb leány versenyző

1-4 osztály:

 

    Horváth Mónika

  


 

 

a résztvevők egy csoportja

a megnyitó

 

a sorsolás

 

az első hal

 

volt akinek több is sikerült, összesen több mint 8 Kg eredménnyel a gyöztes

 

volt aki ekkorát fogott

 

 

 

 

 

 

Last edited: October 23, 2017, 15:42